Am�g nem vagyunk tiszt�ban azzal a t�nnyel, hogy saj�t �letfeladatunk van, tudatalattink - �lmok, meg�rz�sek �s legbens�bb v�gyak form�j�ban - id�nk�nt megpr�b�l jelz�seket k�ldeni neki sz�munkra. Ezek a bel�lr�l j�v� jelz�sek �szt�nz�en hatnak szem�lyis�g�nkre, �letp�ly�nkra �s kapcsolatainkra.

�m am�g nem ismerj�k fel a lelk�nk legm�ly�n fejl� feladatokat, �s nem ennek megfelel�en �lj�k az �let�nket, olyan, mintha egy kirak�s j�t�kot pr�b�ln�nk meg �sszerakni, aminek hi�nyzik egy, esetleg t�bb darabja. Menet k�zben �rezz�k, hogy valami nem stimmel, de nem tudjuk, mi az, ez�rt mindent a megszokott menetrend szerint tesz�nk, de az alapvet� felismer�s m�g v�rat mag�ra.

„Az alkimista” olyan, �vsz�zadokon �t f�ltve �rz�tt titkos tan�t�sokat rejt mag�ban, mint p�ld�ul az �letfeladat, jelen esetben a Szem�lyes T�rt�net megtal�l�sa. Seg�t, hogy r�tal�ljunk az �tra, de abban nem k�v�n befoly�solni, hogy milyen temp�ban, mekkora hittel �s �nfegyelemmel haladunk v�gig azon.

Egy dologra azonban nagyon oda kell figyelni olvas�s k�zben. Megvan az ideje a befel� fordul�snak, de el kell �rkeznie a kifel� fordul�s idej�nek is. Hogy mi�rt tartom fontosnak ezt az evidenci�t megeml�teni?
Mert mik�zben lelk�nk labirintus�ban k�borolunk, sz�mtalan csillog� dr�gak�re bukkanhatunk, sz�mtalan, �rdekesnek t�n� mell�k�tra bukkanhatunk, �s ha ezek t�lzottan leny�g�znek benn�nket, soha nem jutunk ki az �tveszt�b�l.

Nem lehet j� dolog bez�rva lenni �nmagunkba. Ez�rt vigy�zzunk, hogy egyetlen perccel se maradjunk bent hosszabb ideig, mint ahogy felt�tlen�l sz�ks�ges. Hiszen az �nismeret csup�n az �t kezdete, nem pedig az utaz�s v�ge.

Ha teh�t sikeresen felfedezz�k lelk�nk rejt�lyes labirintus�t, olyan �rz�s lesz, mintha hirtelen elt�nn�nek a falak, �s egyszerre megl�tn�nk mindazt, ami eddig el volt z�rva el�l�nk.

Nem akarom t�lragozni a dolgot. Aki b�rmilyen ind�ttat�sb�l kedvet kapott ahhoz, hogy elolvassa Santiago, az andal�z p�sztorfi� csod�latos, spiritu�lis t�rt�net�t, �s elhat�roz�s�t tett is k�veti, eg�szen biztosan gazdagabb lesz egy k�l�nleges, szimbolikus mes�vel, amely mintegy az �let metafor�ja lopja be mag�t az ember sz�v�be.

�s meg vagyok gy�z�dve arr�l, hogy m�s szemsz�gb�l fog n�zni �nmag�ra, �s az �t k�r�lvev� vil�gra. �gy fogja �rezni mag�t, mint a kisgyerek, amikor a hossz� t�li h�napok ut�n el�sz�r szalad ki a tavasz illat�val terhes napf�nybe. �s nem fogja �rteni, mi�rt kellett erre eddig v�rnia.

B�r az�rt ennek az eg�szen Szem�lyes T�rt�net dolognak van egy �ri�si vesz�lye is. K�nnyen elbizakodott� tehet az, ha azt hissz�k, r�tal�ltunk az �tra, �s azon k�pesek is vagyunk egyed�l v�gigmenni.

Nem szabad. Sz�ks�g van seg�t�kre, akik tudj�k, merre kell menni, mit kell csin�lni, akik k�pesek kivezetni benn�nket az esetleges zs�kutc�kb�l, akik nem hagyj�k, hogy olyan ir�nyba haladjunk, ami nem hogy el�rehalad�st, hanem visszacs�sz�st jelent. Akik csak abban az esetben h�vj�k fel magukra a figyelmet, ha erre felt�tlen�l sz�ks�g van. Egy�bk�nt csendben, a h�tt�rb�l, mintegy sz�rke eminenci�sk�nt k�vetik az esem�nyeket. �s ez �gy van j�l.

V�gezet�l szeretn�m megk�sz�nni mindenkinek, aki elolvasta n�ha tal�n kusz�nak t�n� gondolataimat. K�sz�netem jel��l - �s egy�bk�nt szorosan a t�rgyhoz kapcsol�d�an - �me egy kis gy�ngyszem: „Soha nincs t�l k�s�, hogy azz� v�ljunk, akiknek lenn�nk kell.” (George Eliot).

forr�s: www.ekultura.hu