Manapság egyre több ember érzi úgy, hogy nincs értelme az életének. Pedig mindene megvan: munkahely, feleség/férj, gyerek, lakás, autó, barátok. Csakhogy mindez csak a felszín. A külcsín.

Belülről az egyhangúság rákfenéje emészti lelküket, csakhogy mindezt nagyon kevesen merik bevallani maguknak. Önmagukat is azokkal a hazugságokkal áltatják, saját magukkal folytatott belső monológjaikban is azokat az üres frázisokat ismételgetik, amiket nap mint nap előadnak környezetüknek.

Pedig mindenki saját maga alakítja az életét. Vannak ugyan külső körülmények, amik kisebb-nagyobb mértékben befolyásolják az életüket, a legfontosabb döntéseket azonban ők hozzák. Ha úgy döntenek, hogy beszállnak a mókuskerékbe, és addig maradnak ott, amíg ki nem nyúlnak, ám tegyék.

Ha azonban szeretnének rácsodálkozni az élet apró csodáira, ha szeretnének részesei lenni a világ egyszerű csodáinak, és szeretnék, ha életük nem válna üressé, nem kell mást tenniük, mint nyitott szívvel és lélekkel járni a világban.

Hagyni, hogy az érzelmeik olykor elragadják őket, időnként önmagukhoz képest szokatlan dolgokat csinálni (anélkül, hogy azzal foglalkoznának, mit gondolnak mások), hogy ne legyen minden nap olyan, mint a másik, felvállalni, hogy már nem elég nekik az, amit az élet eddig kínált, hanem aktívan változtassanak a dolgokon. Ne váljanak a megszokások rabjaivá! Soha nem késő változtatni!

Veronika esetében ez a szokatlan tett maga az öngyilkosság. Csakhogy az nem szerepelt a tervek között, hogy nem sikerül, és életben marad. Legalábbis még néhány napig, ugyanis a gyógyszerek olyan károkat okoztak a szervezetében, hogy meg fog ugyan halni, csak lényegesen lassabban, mint tervezte.

És ekkor elkezdi más szemmel nézni a világot. Meglátja a világ apró csodáit. Elkezdi élvezni az életet, amit eldobott magától. Kár, hogy már nem sokáig élvezheti a fényt, ami megjelent az életében. Milyen kár, hogy mindez nem korábban történt.

Az eddig leírtak alapján úgy tűnhet, Coelho műve pesszimista kicsengésű, pedig szó sincs róla. Bár Veronika története a halállal „játszik”, a maga transzcendens módján igenis az életet dicsőíti. Sőt, egyértelműen arra hívja fel a figyelmet, hogy csak és kizárólag rajtunk múlik, hogyan és milyen életet élünk…

forrás: www.ekultura.hu