Volt egyszer egy híres író, akinek volt egy világszép, ugyanolyan híres felesége. Boldogan éltek a világban, ami dicsőítette őket és munkájukat. Otthonuk harmonikus és szép volt, ahogyan ők is. Egy szép napon az Asszony feltette magának a kérdést: ha minden szép és harmonikus körülöttem, miért nem érzem magam boldognak?

Rájött, hogy minden hiába, ha a sok szép dolgot, beleértve saját magát és a férjét összekötő kapocs nem működik. Hiába voltak szerelmesek, a kapcsolat, aminek ezt a szerelmet kellett volna szolgálnia, valahogy a szerelem ellen fordult, és kikezdte azt.

Az Asszony ekkor gondolt egy nagyot, és egy szép napon a következőt mondta: ha a férjem elmehetett zarándokútra, hát elindulok én is a világba, hátha megtalálom a megromlott kapcsolat elleni gyógyírt. Vajon beszéljek-e az urammal, szép szóval meggyőzve őt arról, hogy mennem kell? Kérdezte magától. Nem, hiszen ő is a szavak embere, és a szavak már nem működnek. Imígyen gondolva, fogta magát a nő, és egy szó nélkül elhagyta urát, hogy megkeresse az elixírt, és szavak helyett a tettével üzenjen férjének.

De a Férfi a szavak embere volt, és a tettekből elég keveset értett. Megsértődött hát és azt gondolta, hogy majd a szavakkal, amiket könyvekbe szokott írni, meggyógyítja magát és elfelejti a feleségét. Okos ember volt, és tehetséges is, ezért nagyon jó könyv sikeredett.

Annyira jó, hogy még ő is elgondolkodott az értelmén, és felfedezte, hogy könyvekkel nem tudja magát meggyógyítani. Rájött, hogy gyógyszerre van szüksége, amivel elfelejtheti a feleségét. Úgy gondolta, ha majd megismerkedik a fiúval, akit felesége elvesztéséért okolt, és legyőzi, akkor, visszakaphatja világszép asszonyát, mert már nem akarta elfelejteni.

A Fiú ismerte mindkettőjüket, de a nőt jobban szerette. Fiatalsága ellenére bölcs és megértő volt, segített hát a Férfinak abban, hogy rájöjjön, miért hagyta el a felesége. És az író rájött, hogy a Fiú nem tehet róla, csakis ő felelős az elromlott szerelemért.

Közben a Fiú elmesélte a Férfinak, hogy ő is szereti az Asszonyt, és szeretné, ha ő boldog lenne. Elindultak hát mind a ketten, hogy együtt utazzanak, tanuljanak és megkeressék az Asszonyt, hogy ő boldog lehessen végre. Közben a Fiú saját történeteivel tanította a Férfit, aki figyelmesen hallgatott és élvezte, hogy végre nem ő az, akinek a szavakat használnia kell.

Az utazás hosszú volt de végre elérkeztek az Asszonyhoz, aki már epedve várta a Férfit, mert még mindig szerette.

Ekkorra már mindhárman tudták, hogy a szeretet mennyire fontos, hiszen az egész utazgatásnak ez volt a lényege, és tudták azt is, hogy mennyire fontos, hogy vigyázzanak rá és ápolják, hogy sokáig, ha lehet örökké, megmaradjon. Az Asszonyból anya, a Férfiből férj, a Fiúból pedig férfi lett.

forrás: www.ekultura.hu