Paulo Coelho 1986-ban indult el a santiago de compostella-i zarándoklatra. Azokban a napokban - vallja a szerző - spirituális érdeklődésem abból a meggyőződésből indult ki, miszerint léteznek titkok, rejtélyes utak, amelyeket néhányunk képes lehet megérteni és irányítani, annak ellenére, hogy mindez a legtöbb halandó számára nem sikerülne. Azt gondoltam, hogy ami elvezet az élet rejtélyeinek megismeréséhez, az csak komplikált, nehéz próbatétel lehet. Ez az utazás valódi beavatássá vált, és Coelho minden addigi tudását megváltoztatta annak az egyszerű és természetes igazságnak a felismerése, miszerint `a Rendkívüli az Átlagemberek útján rejtezik`. Íróként annak szentelte magát - érthető és gördülékeny stílusában -, hogy feltárja lelkünk belső gazdagságát, és hogy mindannyian részesei lehessünk e felfedezésnek. Tehát A zarándoklat nagyon fontos szerepet tölt be a munkásságában. Nem csak azért, mert ez az első azon kiemelkedő könyvei között, ahová Az alkimista című művét is soroljuk, hanem mert teljes képet fest az olvasó számára Coelho emberi természetéről, filozófiájáról és lélektani kutatásának mélységéről.

Coelho ebben a könyvében régi motívumokkal operál, és ez alapvetően nem lenne baj, ha ténykedése nem lenne olyan átlátszó és ügyetlen. A felütésben a főszereplő majdnem elnyeri a RAM-rend vezetőjétől a kardot, amit állítólag megérdemelne. Az utolsó pillanatban azonban, amikor már kinyújtja kezét a hőn áhított fegyver után, a mester az ujjaira koppint. Mégsem övé a kard, mert nem elég tiszta a szíve. A szívtisztítást pedig úgy lehet végezni, ha megteszi Szent Jakab különös útját. A végén ugyanis megtalálja a kardját. Hasonlóképpen járt a hős Parzival is, aki már majdnem a Kerekasztal lovagjai között érezhette magát, de az utolsó pillanatban a felszólaló boszorkány "jobb belátásra" bírta a királyt, így Parzivalnak újra bizonyítania kellett rátermettségét. Viszont Wolfram von Eschenbach szegény hősének (Tandori Dezső kiváló fordításában olvashatjuk magyarul) megismerhetjük az ominózus asztaljelenetig vezető útját is, amit Coelho esetében igencsak hiányolok. Egy kicsit sincs előkészítve a felütésben szereplő jelenet, s így nincs igazi tétje a zarándokútnak sem.

forrás: www.sunbooks.hu