Reményik Sándor
2006.08.20. 12:58
Ne várd, hogy a föld meghasadjon És tűz nyelje el Sodomát. A mindennap kicsiny csodái Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog, Ez a finom kis kalapálás Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe, Nézd a kis ezüstpontokat: Nem csoda-e, hogy árva lelked Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled, Hogy nő, hogy törpül el veled. Nem csoda ez? - s hogy tükröződni Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe, Kis hópelyhek az örömök, Szitáló, halk szirom-csodák. Rajtuk át Isten szól: jövök.
Én csak kis fatornyú templom vagyok, Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő, A szellemóriások fénye rámragyog, De szikra szunnyad bennem is: Erő.
S bár irígykedve holtig bámulom A dómok súlyos, drága titkait, Az én szívem is álmok temploma És Isten minden templomban lakik
Űzött a szél, a hab, az átok, A félelem s a fájdalom. Testvér-hajók: törött hajók, Most itt fekszünk a zátonyon.
Nézzük, a messze láthatáron Hogy haladnak az ép hajók, Szél lengeti árbocukon A csillaghímes lobogót.
A mi árbocaink letörtek, Iránytűnk tengerbe veszett, - Egészségünk Amerikáját Nekünk ki mutathatja meg?
Kolumbusunk lesz-e minékünk: Földi, vagy égi orvosunk? Kinek bűvös "legyen"-szavára Rongyból új vitorlát vonunk.
Tudnánk-e jó széllel repülni, S kikötni áldott partokon? - Itt heverünk és álmodunk, Csak álmodunk a zátonyon.
Lehet, hogy túlsó part nincsen is, Lehet, hogy minden így marad. Mindegy. - Halvány sugárral néha A zátonyra is süt a nap.
Istenem, add, hogy ne ítéljek - Mit tudom én, honnan ered, Micsoda mélységből a vétek, Az enyém és a másoké, Az egyesé, a népeké. Istenem, add, hogy ne ítéljek.
Istenem, add, hogy ne bíráljak: Erényt, hibát és tévedést Egy óriás összhangnak lássak - A dolgok olyan bonyolultak És végül mégis mindenek Elhalkulnak és kisimulnak És lábaidhoz együtt hullnak. Mi olyan együgyűn ítélünk S a dolgok olyan bonyolultak.
Istenem, add, hogy mind halkabb legyek - Versben, s mindennapi beszédben Csak a szükségeset beszéljem. De akkor szómban súly legyen s erő S mégis egyre inkább símogatás: Ezer kardos szónál többet tevő. S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem, De egyre inkább csak igen. Mindenre ámen és igen. Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül. Ámen. Igen. És a gonosztól van Minden azonfelül.
|