Vajda János
2006.08.20. 13:08
Mint a Montblanc csúcsán a jég, Minek nem árt se nap, se szél, Csöndes szívem, többé nem ég; Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád Versenyt kacérkodik, ragyog, Fejemre szórja sugarát; Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán Elálmodozva, egyedül Múlt ifjúság tündér taván Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szívem kigyúl, Mint hosszú téli éjjelen Montblanc örök hava, ha túl A fölkelő nap megjelen. . .
|